Ébredj rá az Elméd teremtő erejére!

Ebben a 3-szor 30 napos programban életed egyik legizgalmasabb kalandjára hívlak meg: az Elméd működésének és a Teremtő Erejének a felfedezésére.

Ennek a tudásnak a felébresztésével egészen új irányt adhatsz az életednek és megvalósíthatod vele azokat a céljaidat, amelyek eddig valamiért még várattak magukra. ?

Merthogy az Elméd hatalmas teremtő ereje minden pillanatban a Te rendelkezésedre áll és csak azt várja, hogy Téged szolgálhasson.

Tudatos teremtés

A programnak célja, hogy jobban megértsd az Elméd működését és elkezd Tudatosan használni.

Gyakorlati, azonnal működő eszközöket adok neked ahhoz, hogy azt a hatalmas teremtő erőt, amelyet az Elméd képvisel és amelyet a Tudatod által tudsz tetszőlegesen irányítani, a mindennapjaid alakításának szolgálatába állítsd! ?

A kurzusok egymásra épülnek és tetszőleges ütemben tudod őket elvégezni.

Te gondolkodtál már el azon, mekkora ráhatásod van a mindennapi életed tapasztalataira?

Azt látom a legtöbb embernél, hogy nagyon ritkán hozzák összefüggésbe a saját tudatállapotukat az életük eseményeivel és alakulásával.

Pedig az összefüggés 100%-ban megmutatkozik!

Wow! Ez a tény egyszerre nagyon ijesztő és fantasztikusan izgalmas!

Ijesztő, mert hirtelen hatalmas sziklaként tud az emberre zuhanni a felelősséggel való a szembesülés.

Ugyanakkor fantasztikusan izgalmas, hiszen korlátlan lehetőségekre nyit kaput…

… ennek a lehetőségnek a jobb kihasználásáról szól ez a 3-szor 30 nap!

Nem számít, hogy honnan indulsz, bármikor mármit meg tudsz változtatni úgy, ahogyan akarod!

‘Az Ébredés’

Miről szól az első 30 nap?

Mindkét 30 nap rendkívül gyakorlat- és tapaszatlásközpontú, hiszen az élet maga is gyakorlat.

Az első 30 nap arról szól, hogy megértsd, hogyan működik az elméd és hogyan alakul ki körülötted az a környezet, amit a jelenlegi valóságodnak hívsz.

Megérted, hogy minden, amit tapasztalsz, azt Te hozod létre magadnak és azt is elkezded meglátni, hogy hogyan csinálod.

Számos gyakorlatot és technikát tanítok meg neked ahhoz, hogy lépésről lépésre elkezd megtanulni az elméd működését és elkezd átvenni az irányítást a ‘robotpilóta’ üzemmód helyett.

Megtanulod, hogyan avatkozz bele azokba a folyamatokba, amelyekről látod, hogy nem a neked tetsző irányba mutatnak és hogyan hozd létre a neked tetsző tapasztalásokat és dolgokat az életedben.

A kurzuson csak annyi elmélet hangzik el, amennyi ahhoz szükséges, hogy értsd, az egyes gyakorlatoknak mi a célja és mitől lesznek hatékonyak.

A teljes programot úgy állítottam össze, hogy a lehető leggyorsabban eredményeket tudj elérni velük, bármi is legyen a célod. 

‘Az illúziók mestere’

Miről szól a második 30 nap?

Ez a második 30 nap a könnyedségről és a játékos kísérletezésről, tapasztalatszerzésről szól.

Ekkorra már számos tudással, eszközzel és technikával vagy felszerelkezve ahhoz, hogy el tudj kezdeni könnyedén gyakorolni.

Már felismered az Elméd ‘robotpilóta’ működését és tudod azt is, hogyan vedd magadhoz újra az irányítást.

Ezek a gyakorlatok azt a célt szolgálják, hogy bizonyítékul szolgáljanak Neked és megerősítsenek Téged abban, hogy valóban Te teremted a dolgokat magad körül.

Ezek a felismerések hatalmas erőt és önbizalmat adnak neked ahhoz, hogy felismerd, bármi lehetséges! ?

Ezen a második 30 napon csak akkor tudsz résztvenni, ha már voltál az első 30 napos programon.

‘A kreatív képzelőerő szárnyalása’

Miről szól a harmadik 30 nap?

Ekkorra már rengeteg tapasztalatot szerzel az Elméd erejével kapcsolatban és számos sikeres tapasztalatod lesz.

Most tovább gyakorlod a korábbi technikákat és egyre Tudatosabbá válsz!

Ugyanakkor fel fog sejleni benned, hogy vannak olyan látszólagos ‘korlátok’, amiket mintha valahogy nehezebben tudnál magadban feloldani.

Ezeknek a blokkoknak az eltávolításáról szól ez a 30 nap, amikor is elkezdjük felszabadítani a kreatív képzelőerődet, hogy azokat a dolgokat is meg tudd teremteni az életedben, amelyek eddig valamiért ‘nehezebbnek’ tűntek.

Itt is sok játékos gyakorlatra számíthatsz, melyek kifejezetten a képzelőerőd felszabadítását célozzák annak érdekében, hogy még jobban felszabadítsd a Tudatodat. ?

Ezen a harmadik 30 napon csak akkor tudsz résztvenni, ha már voltál az első és a második 30 napos programon.

Nem számít, hogy honnan indulsz, bármikor mármit meg tudsz változtatni úgy, ahogyan akarod!

Hogyan zajlanak a 30 napos programok?

? A programok elsődleges platformja egy zárt Facebook csoport.

? Minden nap hozok 1 videót az Elméd működésével vagy a Tudatosságod felébresztésével kapcsolatban. Ezek vagy új ismeretanyagok vagy pedig gyakorlati segítségek ahhoz, hogy az Elmédet a saját céljaid szolgálatába tudd állítani.

? Hetente találkozunk online megbeszéléseken, ahol az adott héten felmerült kérdéseiteket beszéljük át.

? A menetközben felmerülő kérdéseitekre pedig a Facebook csoportban igyekszem a lehető leggyorsabban válaszolni nektek.

Zárt Facebook csoport

Ha szeretnél ízelítőt kapni a program tartalmából, akkor nézz bele a videóimba ?

Nem számít, hogy honnan indulsz, bármikor mármit meg tudsz változtatni úgy, ahogyan akarod!

Mennyibe kerülnek a programok?

Első 30 napos program
‘Az Ébredés’

50.000 Forint

A következő program indulása szeptember 15.

Második 30 napos program
‘Az illúziók mestere’

50.000 Forint

A következő program indulása október 15.

Harmadik 30 napos program
‘A kreatív képzelőerő szárnyalása’

50.000 Forint

A következő program indulása november 15.

100% nyereség – 0% kockázat

Ha bármelyik program során vagy után azt érzed, hogy semmi újat vagy értékeset nem kaptál az adott kurzuson, csak jelezned kell és kérdés nélkül visszautalom neked az árát ?

Gyakran ismételt kérdések

?Már sokszor próbáltam a Tudatos Teremtés módszert, de nem működött. Miért?

Ha eddig azt tapasztaltad hogy „nem működött” neked a dolog, az csakis azért van, mert sok apró összetevője van a folyamatnak. Én közel 20 éve tanulmányozom ezt a témát és így állt bennem össze a kép.

Én is sokszor hittem azt, hogy „nem működik”, ugyanakkor nem hagyott nyugodni a dolog és addig olvastam, kutattam és mentem utána, míg végül felismertem, hogy végig működött, csak én nem voltam rá kellőképpen tudatos.

? Ez a folyamat mindenkinél működik?

Igen, mindenkinél működik, ugyanis egy egyetemes, tudományos kutatásokkal alátámasztott törvényről beszélünk. Ez ugyanúgy működik, mint sok más, fizikai törvény a világunkban. Ugyanolyan biztosan működik, mint az elektromosság, a mágnesesség vagy a gravitáció.

? Naponta mennyi időt kell rászánnom?

Amikor mélyen megérted ennek az egésznek a működését, onnantól kezdve csak így akarsz élni és ez lesz a természetes.

Azonban, mint mindenhez az életeben, ehhez is hozzá kell szoknod.
Eleinte szükséged lesz arra, hogy időt adj magadnak arra, hogy átjárjanak a TUDATOSSÁGgal kapcsolatos új felismerések és ráébredések.

Valamennyi időre szükséged lesz ahhoz is, hogy hozzászokj az ÚJ VERZIÓDhoz, és ameddig a régi éned vissza-vissza kacsint, bölcsen és tudatosan kezeld azt.

Azonban ezeket aközben fogod csinálni, miközben ÉLED A MINDENNAPI életedet.

Az extra időráfordítás ahhoz kell, hogy minden nap eltölts valamennyi időt a csoportban és a gyakorlatokkal. Ez az időráfordítás csakis tőleg függ.

A videók hossza általában 7-20 perc között van. Hogy mennyit gyakorolsz az pedig csakis rajtad múlik.

? Sokszor azt sem tudom, hol áll a fejem. Ha rendszertelenül csinálom, a gyakorlatokat, akkor is működik 

Amikor elkezded alkalmazni azokat a tanácsokat, amiket megosztok veled, elkezd az életed is „letisztulni, leegyszerűsödni”.

Természetesen mindezt a szó legjobb értelmében értsd. Kihullanak a sallangok és eltűnnek a felesleges körök a tudatosságdnak köszönhetően.

Ha eleinte egy-egy napon kevesebbet foglalkozol a témával, másnap be tudod azt pótolni.

Ebben a 30 napban az összes anyag elérhető lesz, miután kiposztolom a csoportba. 

? Meg kell változtatnom a napirendemet

Nem, nem kell szándékosan megváltoztatnod semmit.

Viszont ki kell alakítanod azt a szokást, hogy ebben a 30 napban rendszeresen foglalkozz a témával, ameddig teljesen természetessé nem válik.

Garantálom, hogy a Tudatosságod fejlesztése lesz életed legjobb befektetése és legnagyobb kalandja!

Nyilas Anita

Azon dolgozom, hogy segítek Neked is Felébredni és Ráébredni a Tudatosságodban lévő Erőre.

Az a küldetésem, hogy támogassalak Téged abban, hogy felfedezd és kibontakoztasd a Benned rejlő maximális potenciálokat az életed minden területén!

Nem számít, hogy honnan indulsz, bármikor mármit meg tudsz változtatni úgy, ahogyan akarod!

Most ismerkedsz meg velem?

100% nyereség – 0% kockázat

Ha bármelyik program során vagy után azt érzed, hogy semmi újat vagy értékeset nem kaptál az adott kurzuson, csak jelezned kell és kérdés nélkül visszautalom neked az árát ?

Még bizonytalan vagy és vannak kérdéseid?

Rendben van, ha még bizonytalan vagy.

Az jár a fejedben, hogy egy ilyen 30 napos program időbeli és pénzbeli elköteleződéssel is jár. Azon tűnődsz, vajon valóban szükséged van-e erre, illetve, hogy most van-e ennek itt az ideje…

Ha ilyen gondolataid vannak, az teljesen természetes – egyelőre.

Azonban pont ezek azok a gondolati mintáid, amelyek miatt nem pont úgy alakul az életed, ahogyan szeretnéd.

Meddig akarsz még várni azzal, hogy „maguktól” megváltozzanak a dolgok? Elárulom neked, hogy maguktól nem fognak változni, csakis Tőled!

Ezt azonnal megérted, amikor meghallgatod a csoportban a videókat.

Ha szeretnél a döntésed előtt beszélni velem vagy a kérdéseidet feltenni, keress meg bátran! Ezen a számon elérsz: +36-20-385-97-28

Bárhogy is döntesz, nagyon sikeres életet kívánok neked!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Ha nem akarod engedélyezni a sütik használatát, akkor a böngésződ megfelelő beállításaiban tiltsd le cookie-k tárolását.

Bezárás