Az önmagam megismerése felé vezető úton az egyik legnagyobb kihívás számomra az, hogy a figyelmem folyamatosan magamon legyen és ne a helyzetet vagy a másik embert értékeljem vagy elemezgessem.

Először ugyanis ez tűnik a legkézenfekvőbb megoldásnak. Így tanultam meg az életet élni, ezt láttam a szüleimtől, ez jött velem szemben a világban szinte mindenhonnan: amikor valami történt, azonnal arról folyt a diszkurzus, hogy vajon a másik ember milyen szándékkal tette, ami tett, mit gondolt, mit érzett, miért csinálta.

Pedig, ez a megközelítés a lehető legtávolabb áll attól, hogy közelebb vigyen engem annak a megértéséhez, hogy mi is történik valójában és hogyan tudnám megváltoztatni az életem eseményeit. Mert hogy a valóság – ki merem jelenteni – kisebb vagy nagyobb mértékben, de teljesen más, mint amit hiszünk róla. Hogy miért? Erről rengeteget olvastam már, végül az egyik meditációm során értettem meg. Erre majd a bejegyzésem második részében visszatérek.

Ahhoz, hogy felfedezhessük önmagunkat, majd megértsük, később pedig tetszőlegesen alakítsuk az életünket, mint a fazekas a félresikerült edényt, tudatosítanunk kell önmagunkban néhány alapelvet.

  1. Bármi történik is, az bennem vált ki bármilyen érzelmet vagy gondolatot. Itt a kulcs az, hogy minden történés bennem zajlik. Én tapasztalom meg a testemben a reakciókat, én tapasztalom meg az érzelmeimet és a gondolataimat. Minden bennem zajlódik le.
  2. Az, hogy milyen testi-érzelmi-gondolati reakciók zajlanak le bennem, attól függ, hogy mi az, mire leginkább gondícionáltam magamat eddig, azaz, hogy mik a ‘szokásaim’.
  3. A másik embernek az égvilágon semmi köze sincs ahhoz, hogy mi zajlik le bennem. Ő legfeljebb az ‘ártatlan áldozat’, aki rosszkor volt rossz helyen. 😀 De tényleg! Amikor elég tudatosak vagyunk, már pontosan tudjuk, hogy a másik ember egyáltalán nem okozója annak, ami bennünk lezajlik. Legfeljebb ő aktiválja a programot, de ennél több köze egyáltalán nincs a dolgokhoz.

Ha ezt a fenti két alapelvet tisztán látom magam előtt, akkor van esélyem arra, hogy bármi értelmeset is kezdjek a helyzettel, vagy magammal.

Az életünk tetszőleges irányba való, tudatos változtatásában mindenekelőtt az a legeslegfontosabb, hogy vegyük észre azt, amikor beindult bennünk egy kellemetlen program. A kellemes dolgoktól senki sem akar megválni, szóval olyankor nem annyira fontos, hogy leállítsuk az elindult programot – hacsak nem akarjuk azt is tudatosan megváltoztatni. 😉 (Sajnos sokan öntudatlanul csavarják le a saját boldogság és jóérzés potmétereiket, de erről majd máskor)

Na, de térjünk vissza ahhoz, amikor nyakoncsípünk magunkban egy kellemetlen érzést vagy gondolatot. Az a szerencsés helyzetünk van, hogy ezek az automata programok elég megbízhatóan működnek, azaz, biztosan olyan érzelmeket és gondolatokat tapasztalunk általuk meg, amelyekkel már korábban is találkoztunk. Amikor ezt felismerjük, az már felér egy fél győzelemmel! 😀

Ezt követi az a lépés, ami számomra nehezebben ment, de idővel könnyebb lett: leállítani a programot és kicserélni egy másikra. Ha ez is megvan, akkor ‘pipa’, mehetek tovább győzedelmes és széles mosollyal az arcomon. Viszlát kellemtlen múlt, helló boldog jövő! 😀

Miért nem értjük azt, hogy mi is történik valójában?

Az írásom elején ígértem, hogy erre még visszkanyarodok.

Arról már volt szó, hogy egy eseményt vagy helyzetet önmagunkon belül tapasztalunk meg, a saját érzelmeinket és az azokhoz társított gondolatainkat tapasztaljuk.

És itt álljunk is meg egy pillanatra! Tehát, amikor éltük az életünket és történt valami, mi azt az adott helyzetben a saját akkori világunknak megfelelően értelmeztük és raktároztuk el. A saját kis világunkat pedig már akkor is számos öntudatlan dolog befolyásolta – a genetikailag öröklött viselkedés és érzelmi minták, a környezetünkben élő emberek, a saját magunk által gyártott gondolatok és elképzelések, és még ki tudja mi minden hatott ránk akkor. És ekkor ebben a kis akkori lelkivilágunkban mi értelmeztünk egy eseményt vagy helyzetet – valahogyan.

Mivel ez egy meghatározó élményünk volt, jól el is raktároztuk magunkban – gondosan elmentve minden részletét. Ezzel gyakorlatilag létre is hoztunk – öntudatlanul – egy érzelmi-gondolati mintázatot magunkban, ami később bármikor újraaktiválódott (és ha nem írtuk át, akkor aktiválódik mai napig is) bennünk, amikor azt gondoltuk, hogy valamilyen hasonló helyzettel találkoztunk.

Tehát, egy adott helyzetben, függetlenül attól, hogy a másik embernek mi a szándéka vagy ő milyen érzelmi-gondolati mintákkal éli az életét, mi azt feltételezzük, hogy ez a helyzet ugyanaz, mint ami korábban volt és elkezdjük magunkat ugyanúgy érezni és ugyanolyan gondolatokat gondolni (Pedig, már amikor az érzelmi-gondolai mintát létrehoztuk, akkor sem értettük, hogy mi történik, csak gondoltunk és ennek okán éreztünk vele kapcsolatban valamit, amiről meg voltunk győződve, hogy az úgy van)

Tovább megyek! Ezeket a gondolati-érzelmi mintákat nem tartjuk ám meg magunknak, hanem bármikor, amikor egy másik embert hasonlónak vélt helyzetben találtunk, simán rávetítjük! Tehát az automata rendszerünk azt jelezi felénk, hogy ez a helyzet ugyanaz (vagy hasonló), mint amire nekünk már van egy eltárolt érzelmi-gondolati mintánk, akkor szépen fogja magát ez az automata rendszer, bekapcsol bennünk és mi azt hisszük, tudjuk, mi zajlik a másikban – mit gondol és mit érez. (Ilyenkor van az, amikor úgy hisszük, megértjük a másik embert és együttérzünk vele vagy éppen együtt-nem érzőek vagy akár ítélkezőek vagyunk vele)

Az aktuális világképünk mindig ezeknek az eltárolt érzelmi-gondolati mintáknak megfelelően alakul. Ezért hisszük azt, hogy mindig ugyanazokba a helyzetekbe kerülünk, vagy hogy “mindenki ugyanolyan” – mert valójában a helyzet lehet egészen más, de a mi agyunk alakítja ugyanazzá, mert ugyanazokat az érzelmeket és gondolatokat indítja el bennünk, amit eltároltunk. Ez az, amikor automata pilótába, azaz öntudatlan reakcióhalmazba megyünk át – és a legtöbben az életük nagy részét ebben az öntudatlan módban élik le. (Kutatások szerint az emberek egy napjában 90% feletti arányban ugyanazokat az érzelmeket és gondolatokat gondolják – ami a fentieket megértve nem is meglepő)

Egy másik oldalról megvizsgálva ugyanezt, és talán ez a legmegdöbbentőbb dolog, eszünkbe sem jut máshogy érezni vagy gondolkodni egy adott helyzetben, hiszen arra nincs mintánk, mi azt nem ‘szoktuk’. Sokszor el sem tudjuk képzelni, hogy egy helyzetet máshogyan is megítélhetnénk, mert egyszerűen nincs benne az érzelmi-gondolati eszköztárunkban. Nyugi, ezen lehet ám tetszőlegesen bővíteni gyakorlással, és egészen új érzelmi-gondolati programokat is tudunk magunkra installálni. 😀

Ami még szintén nagyon elgondolkodtató és ébresztőcsengő volt számomra, amikor ezt az egészet tudatosítottam magamban, az az volt, hogy rájöttem, fogalmam sincs, hogy valójában mi zajlik a másik emberben.

Korábban előszeretettel fejtegettem magamban azt, hogy mit gondolhat vagy érezhet a másik és eszembe sem jutott az, hogy valójában a saját gondolataimat és érzelmeimet elemezgetem és vetítem rá a másik emberre! 😱 Wow! Ez volt a legmegrázóbb talán. És egyben a legfelszabadítóbb! 😀

Emlékszem, éveket töltöttem azzal, hogy megpróbáltam a többi ember szándékát, gondolatait és érzelmeit megfejteni, amikor ez teljességgel lehetetlen volt, hiszen én csakis a saját, megszokott gondolati-érzelmi eszköztáramon belül tudtam mozogni. Hiszen nem tudok olyanra gondolni vagy olyat érezni, ami aktuálisan nem található meg “bennem”, nem érhető el a tudatosságomban.

Még ha azt hiszem, hogy értem vagy érzem a másik ember érzelmeit, akkor is biztosan tévedek. Hiszen az ő gondolati-érzelmi világa annyira 100%-ig egyedi, ahogyan az enyém is. Mint ahogyan nincs két egyforma hópehely, hogyan is létezne két egyforma gondolat és érzelem-világú ember???

Ha idáig követtél és sikerült megértened, amit írtam (remélem, hogy sikerült érzhetően fogalmaznom), akkor ezen a ponton érzed azt, hogy minden kapaszkodót elvettem tőled és hogy valójában azt érzed, hogy egy üres térben lebegsz, egy ajtó és ablak nélküli, gömbalakú tükör-szobában, ahol azt sem tudod, merre van a fent és a lent. Mert hogy minden viszonyítási pontod, ami eddig kívül volt a külvilágban, mostanra szertefoszlott és rájöttél, hogy mindenhol és mindenben csakis magadat láttad.

Na, amikor ezt mindet tudatosítottam magamban, akkor jöttem rá újra, hogy a boldog és kiteljesedett életem kulcsa ott van, ahol az életem minden momentuma, gondolata és érzelme zajlik: bennem.